 |
 |
Hírek
|
|
|
|
|
|
 |
Ítélet az NTK Zrt. – TVOT közötti perben
petrot 2010-03-19 |
|
Ítélet az NTK Zrt. – TVOT közötti perben
A Fővárosi Bíróság meghozta ítéletét a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt-nek mint felperesnek a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete mint alperes ellen személyhez fűződő jog megsértése iránt indított perében.
A bíróság a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. keresetét elutasította.
A bíróság előtt ugyanazon felek között három per volt folyamatban, melyeknek tárgya egymással összefüggött, ezért a bíróság együttes tárgyalás és eldöntés végett elrendelte a perek egyesítését.
A Nemzeti Tankönyvkiadó által kifogásolt, a TVOT 2008. november 5-i, iskoláknak kiküldött levelének sértő jellegét a bíróság elutasította.
„A levélben megfogalmazottak az alperes véleményét tükrözik, melyeket a célközönség. tehát az iskolák igazgatói saját véleményük kialakításához igénybe vehették, és ez az alperes feladatkörét is figyelembe véve nem tekinthető eltúlzott alperesi reakciónak…”
Ugyanakkor a TVOT kereseti kérelmeit viszontkeresetként felfogva, azokról akként döntött, hogy a jó hírnévhez fűződő jog megsértését a felperes Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. 2008. november 11-i körlevelében foglaltak kapcsán megállapította.
A Budapesten, 2010. január 28-án született elsőfokú ítélet nem jogerős.
Az ítélet teljes szövege pdf formátumban az alábbi fájlban olvasható.
ntk_Itelet.pdf
|
| |
|
|
|
|
|
|
|